Barátnő Hölgyemény

avagy a fülig szerelem néha szar

Hisztizsák Kisasszony jónagy szarban volt. A szerelem egy nagyon nagy szar tud lenni. Kedves barátnője épp fejmosásból tart neki gyakorlati képzést, melyet Hisztizsák hol jól visel, hol nem annyira. Egyáltalán: mire vannak a barátnők, ha nem arra, hogy meghallgassák az embert, ha épp sopánkodásra van igen erős belső késztetése. Sajnos, vagy épp szerencsére ez a bizonyos barátnő nem csupán erre a menüpontra van helyesen beállítva: ez a barátnő hihetetlenül profi a hisztizsákok lelki nagytakarítattásában. Mert nem ám hogy ő takarít ki, hanem ügyesen felbolygat mindent, hogy aztán az ember ideges legyen a rendetlenségtől és rendet kelljen rakjon!

- Én erkölcsös vagyok - nagyon is. És ne felejtsd el, hogy az emberek érzelmileg manipulálhatóak: drágám, ha te lépéseket teszél felé, akkor evidens, hogy ő is belemegy. Tessék lehűteni magad! Ne légy te a csábító, mer akkor a házasságát te teszed tönkre, ha ő tesz lépéseket, akkor ő teszi tönkre a sajátját. Lényeges különbség.

És valóban. Hisztizsák Kisasszony kezdett megvilágosodni. Érzelmileg. Tudta, hogy valahol mélyen nem rossz ember ő, csak hát vannak ilyen szakaszai, ilyen szar szerelmetesek, amiből nagyon nehezen mászik ki. Neki többet senki ne mondja, hogy a szerelem valami felülmúlhatalan jó dolog. A legtöbb szenvedést az életében Ezek okozták.

Most épp igent kellene mondjon egy együttlakásra Nyugalom Úrral, de hát a Miszter Iksz felé áradó eléggé hevesnek nevezhető szerelmetes kisugárzásai valahogy meggátolják a jövőtervezgetésben. Mert épp emiatt születtek meg a biztonságosnak vélt pontjai körül a kérdőjelek. És sajnos elég nagy létszámba kezdtek tolongani Ezek az írásjelek, sehogysem tudta őket elhessegetni.

Barátnő Hölgyemény most tutit mondott. A nagy betűs tutit. Olyant, amitől ezek a kérdőjelek csak úgy összevissza kezdenek kerengeni, megszédülnek az okosságtól, és megszűnnek létezni. Mert bizony, ezek a kérdőjelek az érzelmekbol élnek, azok szolgáltatnak neki pihe puha ágyikóba finom meleg leveskét.

Miszter Iksz

avagy a szerelemnek van margója

Kint ültek a teraszon. Hűtötték a bort, ami most azért jól esett volna inkább melegen. Fura éjszaka volt. Tény, hogy egész nap lepkék röpködtek a gyomrában, alig tudta őket egy egy kevés időre lecsillapítani egy kis olvasással vagy levélírással. Várta ezt az éjszakát, tudta, hogy nem kis mértékű dolgok fognak történni itt és most, de nem tudta a kimenetelét. Vagy nem tudta biztosan. De érezte, erősen, benne volt, el tudta volna mesélni, valamiért tudta, hogy akármilyen hideg van, ők úgy is kint fognak ülni a teraszon. Egy kis remény a félhomályos részeg hangulatra. Miszter Iksz is kereste őt. Ez kicsit talán megnyugtatta. Napközben igyekezte figyelni Miszter Ikszet. Azt elég hamar megtudta, hogy arra, hogy az éjszakát együtt töltsék nincs mód: Miszter Iksz jobban ismeri önmagát annál. Tiszteletreméltó ennyire ismerni önmagad aspektusait. Minél többet ismersz, annál jobb, de annál titoktalanabb az egész. Lepkéket öl a gyomorban. Hisztizsák Kisasszony most mégis irigyelte Miszter Iksz ezen tulajdonságát. Tudta, hogy ezen az éjszakán bármi történhet, de minden annak fényében, hogy Miszter Iksznek a feleségéhez kell hazamennie. Ebben a mondatban kérem hangsúlyosan olvassák a feleség és a haza szót. Mert azokon van a hangsúly.

A feleségét kellett volna irigyelje, de nem tette. Szerelem, csak az érzés, semmi rakodék, semmi rozsda rajta. Csak az érzés, színház, bábok, minden általánosan, semmi életkonkrétum. Nem volt kedves, nem volt itt feleség sem. S ha igen, akkor sem téglafalként, hanem egyszerű tényként. Mint mondjuk az időjárás. A mai, vagy a tegnapi. Eső, vagy szél, mindegy - van, nem teszel ellene semmit, létezik, s te vele együtt létezel. Ilyen volt a döntés egy ember mellett is: nem kizáró, hanem egykori, s az egykorihoz hű maradni korántsem jelenti azt, hogy érzelmileg is hű maradni. Puszta erkölcs, vagy épp kényelem.

- Menjünk sétálni. - nagyon természetesen jött ki a szájából. Annyit készült erre a mondatára, hogy furcsállotta, hogy ilyen jól sikeredett hangokba szedni mindenki füle hallatára.

- Hová? - kérdezte Miszter Iksz. Hisztizsák Kisasszony lehűtötte kedélyeit, majdmen ráordított, hogy tudod, SÉTÁLNI, MENJÜNK. Aztán nagyon kedvesen:

- Mindegy, bárhová.

Miszter Iksz vette is a kabátját. Odakint különösen hideg volt, a tél csípős hidegének illata mászott be a kabátok alá, be a bőr alá is, de a lelket valahogyan érintetlenül hagyta. Hadd sétáljon, hadd legyen az ami akar, azzal akivel akar. Hisztizsák Kisasszony alig várta, hogy megszólalhasson.

- Nagyon örülök, hogy itt vagy. - jött ki Hisztizsák kisasszonyból az első végre csak neki mondott gondolat.

- Tudom.

- Tudod, én még nem tudtalak lezárni, pedig hidd el próbálkoztam. Azt hittem, hogy sikerült is, de aztán újra megjelentél. - ekkor Hisztizsák Kisasszony fejébe ötlött a kedves barátnő fejmosásos alkalmakor hallott nagyon okos dolog, hogy ugyebár az érzések manipulálhatóak, és hogy ne ő legyen a gonosz csábító. Gyorsan igyekezett is erkölcsösnek mutatkozni, ezért rögtön hozzátette: - nem akarom bonyolítani az életed.

Miszter Iksz felkapta a fejét:

 - Nem bonyolítottad. Senki nem bonyolíthatja helyettem. - mosolygott is mellé, ami Hisztizsák Kisasszony lelkét lassú de biztos olvadásnak indította. - nézd, az amit én érzek, az rám tartozik. Jaj, nem úgy, persze, rád is, de az én reszortom, nekem kell kezdeni vele valamit. Nem bonyolítottad meg az életem, én bonyolítom magamnak.

- Én sem éreztem ennyire hosszú ideig ezt. (az ezt biztosan a szerelemre utalt, mert Hisztizsák tudta, hogy miről beszél, és most már szemmel látható módon kezdett olvadozni a lelke).

Mivel Hisztizsák Kisasszony vérének alkoholtartalma igen csak kezdett magasra hágni, nehezen jegyezte meg a mondanivalók kontextusát. Emlékezett, hogy egyszer elhangzott Miszter Iksz azon önmarcangoló mondandója, hogy ő tulajdonképpen egy lusta ember. Mert a kényelmes megoldást választotta. Az, hogy nem válaszolt a levelekre, vagy az üzenetekre csak azért volt, mert ezzel kerülte ki a mostkivelesemesezel, kiezalányakinekleveletirsz kérdések kötelező válaszait. Vagy egyáltalán: már a kérdés elhangzását kerülte el ezzel. Azt is tudta Hisztizsák Kisasszony, hogy nagyon megértően viselkedett, mert (arra még emlékezett), hogy erre azt a nagyon okos választ adta, hogy: nem a legkényelmesebb, hanem a leglogikusabb. Iksz, neked feleséged van, egy életed, aminek most már nem akarsz ilyen szinten más irányt szabni. És én ezt értem.

… kis csend, össze kellett szedniük magukat. Akárhogyan is nézzük, a társalgás nem volt egy egyszerűcseverészés. Lehet, hogy úgy tű, de féléve kamrában sínylőőuborkaszagú érzésfélék jöttek felszínre. Az uborkaszag pedig nem kellemes. Facsarja az orrot is, ébresztgeti a lepkéket, de az durva ébresztés ám, nem akármilyen napsugaras ágyban kávé hangulatú finom ébresztgetés, hanem amolyan katonás, rendezett, előátható és mégis valamitőfájdalmas.

Azon gondolkodott, hogy mitől lesz egyszemély fontosabb mint egy másik. Mitől lesz Nyugalom Úr a világ kicsicentruma és miért nem mondjuk Miszter Iksz. Egy szabadságteória keringett a fejében: más és más szabadságok atadnak neki, ad önmagának attól függően, hogy kivel ébred. Tanítják egymást, egy nagy huzavona lesz a szabadság és kötöttség közötti térben. Szerette azt a szabadságot, amit Nyugalom Úr biztosított, megengedett, szabaddá tett neki. Ettől lett fontos neki Nyugalom Úr. Fontos volt persze mindenki más, akit még fontosnak tartott. Szeretkezett, bókolt, udvaroltatott, szeretett még számtalan embert, megnyilvánulási formáiban egyik sem különbözött a másiktól, hiszen odaadta magát mindenkinek, ölelt ugyanolyan szorosan, csókolt válogatás nélkül de valahogy mégis tudta, hogy Nyugalom Úr hatására teszi ezt. Egyszerűen megkapta azt a szabadságot, hogy szeressen embereket. Senki kárára, hogyis mehet a szeretet valaki kárára?

Aczél Dóra

(Erdély MA)