2010. Február 4.
VIII. évfolyam 4. szám (92)
NapLóMénes
3.

 

 

naplo1.JPG
Horváth Gyöngyvér: Öreg ház
Életem legbátrabb pillanata az volt, amikor becsengettem egy ajtón. Éjszaka volt, egy tisztességes kisváros ilyenkor a szemét is eltakarta, nehogy látnia kelljen, ahogy jobb sorsra érdemes pincéiben és parkjaiban züllik a jövő reménysége. Az ajtó mögött lakott az a valaki, akinek egy rácsattanó tenyér nyomán kipiruló hátát hónapok alatt sem voltam képes elfelejteni. Úgy fogadott, mintha az lenne a világ legtermészetesebb ténye, hogy valamikor éjjel kettő körül alig-ismerősként ott állok az ajtóban. Leültem az ágyára, levetettem a kabátom, néztük a tévét. Aztán megkérdezte, megmasszíroznám-e a hátát.

 

 

Azt hittem, nagyon szerelmes vagyok, pedig csak akkor érett be egy pillanat, amiből legjobban a nedves avar szagára és egy fiatal fa törzsére emlékszem, amibe kapaszkodtam. Azt mondják rá, az ártatlanság elvesztése, pedig nem veszítettem én el semmit abban az erdőben, igaz, találni sem találtam. Az később következett, hogy megtaláltam a testemet valaki más masszázsolajként alkalmazott testápolótól hűvös kezei alatt.

 

Soha nem csókolóztunk és soha nem fogtuk meg egymás kezét az utcán, de ipari mennyiségű szalmakrumplit ettünk, végére jártunk egy kisebb kozmetikai üzletre elegendő testápolónak, és amikor hajnalonként hazaballagtam, ropogott a lábam alatt a hó. Aztán néhány hónap múlva Anima Sound Systemet hallgattam a tavaszi utcákon, a fogaim között csikorgott a langyos szellővel táncoló por, és nem tudtam, hogy ez csak az első néhány alkalommal fáj ennyire.

 

Akkoriban még úgy éreztem egy-egy ilyen után, hogy meztelen vagyok, bőröm-húsom nélkül, a bordáim között bárki láthatja, ahogy ver a szívem. Burkolóztam bele a hosszú, kopott bőrkabátba, pedig nagyon meleg volt már a tavasz. Kimentünk a dobermannal az erdőre, sírtam, aztán üvöltöttem, aztán elkezdtem nevetni, és megsimogattam a bükkfák kérgét. 

 

naplo2.jpgAz utolsóval közülük találkoztam még egyszer, amikor már fél lábbal egy másik életben éltem. Feküdtünk, ő meztelenül, én felöltözve, eszembe jutott, most bármit csinálhatnék vele. Amikor túl későn teljesül be valami, amire nagyon vágytam, azóta is a faliórája jut eszembe, ahogy a régi fémszerkezetek hangjának suta elektromos utánzatával szeletelte az időt. Alig bírtam kivárni, hogy elaludjon, hogy minél nagyobb csendben vehessem a cipőm, a kabátom és elmehessek. A tömbházak és az ég összemosódó szürkéjéből lovak bontakoztak ki. De azt hiszem, ennek szépsége egyszemélyes.

 

6.

 

Az ember nem hordja a lelkét sem szatyorként a kezében, sem feliratként a pólóján. A lélek ott üldögél az ablakban, néha elbeszélget az arra járókkal, máskor csak figyel csendben – de ottléte mindig sejthető, legfeljebb néha kiteszi a táblát, hogy „Tíz perc múlva jövök”.

 

Így van ez mindenkinél – gondoltam én egészen addig, amíg nem találkoztam a kivétellel. Van olyan ember, aki alkalmanként előveszi a lelkét, kibontja az elegáns csomagolásból, leteszi az asztalra. A lélek gyűrűzik, örül a friss levegőnek, a fénye tükröződik a szemekben. Aztán amikor megunja, gazdája elrakja gondosan – hogy hová, nem tudom, talán a szekrényben tartja két alsónadrág és egy pulóver között, de az is lehet, ilyenkor megszűnik létezni, csak akkor jön, ha hívják.

 

És ha legközelebb találkozunk, mintha nem is ugyanaz az ember lenne, hiányzik egy a három dimenzióból – pedig én pont azt az egyet szólítanám, de nem felel.

 

9.

 

Van egy bizonyos útvonal, ahol adott földrajzi koordinátákon túl leteszem a könyvet, ha olvastam, felébredek, ha aludtam, és attól fogva csak bámulok ki a vonat ablakán, nem érdemes ilyenkor hozzám szólni.

 

Amikor először történt meg, bőghetnékem támadt, és Sebestyén Márta kezdett énekelni a fejemben. Azt mondta a határ: nem számít, hogy nem ismered a hegyek nevét, hogy arrébb költöztél háromszáz kilométerrel, hogy belefér az otthonod néhány dobozba, akkor is a tiéd itt az összes erdő és patak és domboldal, ez a táj választott téged. Egy idő után elmúlt a sírhatnék meg a Sebestyén Márta, de még mindig ki nem érdemelt ajándéknak érzem.

 

Áll a hátam mögött egy világ, két kis székely falu és két kisváros. Tétován csetlem-botlom a tízparancsolathoz mérhetű szilárdságú szabályrendszerükben, sose tudom, mit, mikor, hogyan illene. Még megérkezni sem tudok illendően, vagy hajnalban fut be a vonat, és a fáradtságtól zombiként mosolygok az ünnepi ebéden, vagy délután, amikor folyik már a leánybúcsú, ugrom ki a ház előtt a taxiból, besorjázom a nászmenetbe.

 

 

naplo3.jpg
Szőnyi István: Magányos csónak
Soha az égvilágán semmi nem illendő rajtam, nincs egy rendes kabátom, a harisnyámról a szöszöket sose tudom leszedni, másik harisnyát venni sose marad idő, a cipőm lapos talpú, mert nem merek vállalkozni hét órás utazásra magassarkúban, a hajamat csak megmosom és megfésülöm, még egy rendes kontyot sem tudok fabrikálni belőle.

 

 

Nem tudom, mikor illik gratulálni és mikor csak mosolyogni, mikor illik odamenni beszélgetni és melyik alkalommal miről kell, és kinek milyen kérdésére milyen válasz lenne adekvát. Sodródom az árral, és csak remélem, hogy ha éppen nem is az illendőt lépem, de magam módján gyászolom a halottat vagy teljes szívemből örvendek, hogy megtalálta a párját a menyasszony, akkor azt kiolvassák a szememből. (Persze, hogy kiolvassák.)

 

Fülöp Noémi

(Transindex)

 
 
FOGARAS-HÁROMSZÖG
fedo.jpgFogaras-háromszög címmel szervezett szórványtengely-műhelyt a hétvégén a nagymúltú Fogaras városában a kolozsvári Világhírnév Könyvkiadó és a Szórványtengely-mozgalom. A helyi unitárius templomban - szilágysági védnökséggel - zajlott tanácskozás célja az évek óta tabu-témának számító fogarasi magyar oktatás hirtelen eltűnése, a többtucatnyi magyar gyerek román tagozatra iratkozása, valamint az iskolai keretek között zajló fakultatív magyar órák teljes hiánya volt. A feszült légkörben zajló tanácskozáson egykori és jelenlegi pedagógusok, közösségi munkájukba belefáradók és lelkes közösségszervezők egyaránt hozzászóltak.
olvasd
 
NapLóMénes
naplo1.JPGÉletem legbátrabb pillanata az volt, amikor becsengettem egy ajtón. Éjszaka volt, egy tisztességes kisváros ilyenkor a szemét is eltakarta, nehogy látnia kelljen, ahogy jobb sorsra érdemes pincéiben és parkjaiban züllik a jövő reménysége. Az ajtó mögött lakott az a valaki, akinek egy rácsattanó tenyér nyomán kipiruló hátát hónapok alatt sem voltam képes elfelejteni. Úgy fogadott, mintha az lenne a világ legtermészetesebb ténye, hogy valamikor éjjel kettő körül alig-ismerősként ott állok az ajtóban. Leültem az ágyára, levetettem a kabátom, néztük a tévét.
olvasd
 
BUHERA-WERK

buhera3.jpg Nagy volt és fekete. Eladták. Semmire nem emlékszem vele kapcsolatban, csak arra, hogy volt, talán az ebédlő sarkában, egy nagy fekete zongora, kékbe játszó kelimmel letakarva.

Nagyapám ujjai önkéntetlenül végig dobolták a Bécsi Filharmónikusok újévi koncertjét a fotel karfáján. Hosszú, vékony ujjai voltak. Szeretett volna elmenni Bécsbe az újévi koncertre és szeretett volna csendes esőben egy lassan bandukoló ponyvás szekéren, a szénában aludni.

Talán zongorázott...

olvasd
 
MISZTER-IKSZ
mister1.jpg Hisztizsák Kisasszony jónagy szarban volt. A szerelem egy nagyon nagy szar tud lenni. Kedves barátnője épp fejmosásból tart neki gyakorlati képzést, melyet Hisztizsák hol jól visel, hol nem annyira. Egyáltalán: mire vannak a barátnők, ha nem arra, hogy meghallgassák az embert, ha épp sopánkodásra van igen erős belső késztetése. Sajnos, vagy épp szerencsére ez a bizonyos barátnő nem csupán erre a menüpontra van helyesen beállítva: ez a barátnő hihetetlenül profi a hisztizsákok lelki nagytakarítattásában.
olvasd
 
KÉP-MESÉK

kepmese2.jpgEzerkilencszáztizen-valahányat írhatunk, a történelem szerint a Nagy Háború elején járhatunk, de ez csak megérzés, egy régi fotó szemlélésének eredménye, a szemmelláthatóan még nem (eléggé) hiányos felszerelés állapotából következtetve. Persze, ez csak feltételezés, történelmi agyalás, más, jobb támpont hiányában. Akkor még nem sejtettük, hogy pár évtizeden belül, lesz másik, egy ennél nagyobb, gonoszabb Háború, mert az ember hajlamos azt feltételezni, hinni, természetéből fakadóan, hogy az éppen aktuális világvége lesz az utolsó, mert rosszabb már nemigen lehet. Hát lett.

olvasd
 
KAFFKA-FÉLMOSOLY

kaffkamargit1.jpgÉrdekes, a Színek és évek megjelenésekor a Nyugatban egymás után megjelent kritikák már szinte jelzik annak az útnak az origóját, amelynek végén kialakul az „elnyomott női világ" mindennapjait felvállaló Kaffka Margit plakátkép.

Móricz Zsigmond még spontánul, szinte megilletődött csodálkozással fedezi fel Kaffka Margitban az újat: „Legfőbb érdekessége számomra az, hogy aszony írta... Elõre elképzelem, hogy lesznek kritikusok, akik megfogják róni a regény konstrukcióbeli lazaságát, ahelyett, hogy férfiszokás szerint fölényesen mosolyogva, de szerető melegséggel néznék az asszony lelki teremtettségének másféleségét."
olvasd
 
ed [a] vilaghirnev.net