A szemüvegesek paradicsoma
Az OPTIPAR új típusú lencsékkel hódítja a várost

Kevesen tudják Kolozsváron, hogy a fiatal Boldizsár Gyöngyi és Csaba vezette OPTIPAR cég a forradalom után megjelent elsô magánlátszerészeti üzlet a városban. Pillanatnyilag azon kevés optikai szaküzletek közé tartoznak az OPTIPAR-boltok, ahol szinte mindent meg lehet kapni, ami a nagyvilágban újdonságnak számít.


- Az ötlet onnan jött, hogy a forradalom után egyre nyilvánvalóbbá vált: a látszerészeti cikkek iránt sokkal nagyobb lesz a kereslet, mint a kínálat - mondja Boldizsár Csaba cégvezetô. - A feleségem, Gyöngyi, optikusként dolgozott egykoron, így hát nem volt gond számunkra a csiszolás, avagy bemérés. 1992-ben egyetlen csiszolóval indultunk, öt év alatt viszont olyan fejlôdést ért el az OPTIPAR, hogy szinte mindent automatizáltunk. Pillanatnyilag heten dolgozunk itt, a Jókai utcai OPTIPAR-boltban. Hogy mivel magyarázható cégünk ilyen látványos fejlôdése? Hát nem utolsósorban azzal, hogy különleges lencséink nagy népszerûségnek örvendenek a szemüvegesek körében. Lehet kapni nálunk például úgynevezett progresszív lencsét, amellyel egyszerre lehet közelre, féltávolra és távolra látni. A fényérzékeny lencsék re, valamint az antireflex lencsék re is nagy a kereslet. Ez utóbbiak használatát fôleg a számítógépek képernyôje elôtt sokat dolgozóknak, valamint az éjszakai gépkocsivezetôknek ajánlják.
- Tervek?
- Jómagam most végeztem el a szakmai továbbképzô tanfolyamot, feleségem pedig a kislányunkat, Ingridet rekcumozza odahaza... Ha majd Ingrid nagyobb lesz egy kicsit, megpróbáljuk továbbfejleszteni az OPTIPAR-t: szemorvosi kabinetet is szeretnénk létrehozni a cégen belül.

*

Mindezeket 1998. február 18-án írtam, és azt hittem, hogy most, 2004-ben elég rákattintanom e régi cikkre, és beleírnom néhány sort - felújítandó. Tévedtem. Az Optipar ugyanis azóta olyan fejlodésnek indult, hogy már négy üzlettel képviseli a szakmát Kolozsváron, sot, reklámkampánya is olyan szintet ért el, hogy lassan már nemcsak kolozsvári, hanem európai optikai cégként is kezdik jegyezni.

Ime: lassú víz partot mos. De nem az Optipartot.

Szabó Csaba

Vissza