Elérhetőség: 0744-646425

Kosaram
üres

Félelemkísérlet a Sárkányok Kertjében

2013.08.16.

Hová kötnek le az emberi félelmek? Hol lakoznak bennünk az időnként mérhető, félelemmé sűrűsödő szorongások? Ezek a kérdések az írórasztal mellől köznapinak tűnnek - pótcselekvésnek. De bizony félelmetessé tud válni a jól kordában tartott pótcselekvések hálózata! Mekkora szerepe van a világban, pontosabban: az önmagát újradefiniálni rettegő kisember életében a szervezett, tudatos, életszerűvé gyúrt pótcselekvések életmasszájának? Miből lehet születni - mivé lehet válni? Van-e erre szabály, keret, törvény? Szabad-e kísérletezni a félelemmel? Létezik félelem- illetve önmagam-kísérlet?

 

(Kettős keret) A tájak kettős keretbe szorított hangulat-térképek, ahol mindennek helye van. Az egyszer látott táj nem táj, hanem hangulatfoszlány. Olyan mint a jó vers, amelynek katartikus vizei elapadás után is felbuzognak még egyszer, sőt, talán harmadszorra is. A jó vers magva kétszer csirázik - a tavasz után jöhet a tél, hiszen a magány kalendáriumát nem emberi mozdulatokkal lapozzák. Az érintéseknek is térképük van: érintéstérkép. Magának a térképnek is megvan a saját térképe - ilyen az öreg foltok rendszere a századokat nyelt térképek hajlatai mentén. A hatba hajtott térképen hatféle-hatfejű a puskapor- vagy vérfolt kistérkép. Kettős keret nélkül csak a titoktalan mutat jól a szoba- vagy sziklafalon. A mélységiszony is kettős emlékhelyű. Csak ekkor van értéke, valósága: mérhető magassága, kopása, állótükre. 

Engem például meg kellett tanítani félni attól, hogy lezuhanok. Kölyökkoromban zsíroskenyérrel a balkezemben fogtam meg a szomszéd erkély tartórúdját, és féltenyérrel - félig kapaszkodva - lendítettem magam odaát a tizedik emelet alatt szunnyadó mélység fölött. Egyszer - emlékszem - akváriumot kellett hazavinnem, és kiderült, nincs a nyakamban a házkulcs, és újra át kell mászni a kedves szomszéd erkélyéről. Úgy mentem át, mintha sínen egyensúlyoznék, hiszen mindkét kezem foglalt volt. Nem féltem a zuhanástól, legfeljebb átfutott rajtam valami kellemetlen érzés hogy vajon a szemközti tömbház ablakaiból rémülten felém integető felnőttek nem árulnak-e be szüleimnek, hogy már megint nem vittem kulcsot.

 

Az eszembe sem jutott, hogy másért tartottak félelem-testbeszéd gyorselőadást a nagyok - például azért, mert a 30-35 méteres zuhanás nem szárnyatlanoknak való. Igen, ilyen voltam és vagyok. A legrémísztőbb, ami történhet velem az az, hogy meglesnek, amikor gyenge vagyok.

 

Mert az ember akkor tud erős lenni, ha nem látják, mennyire készül rá.

 

(Sztalkeri képek) Állok az almásgalgói Sárkányok Kertje egyik oszlopának tetején, és alattam sztalkeri képek kergetik egymást sorozattá.

 

A katlan peremére ki-kikönyököl az egymás mellé teremtett sziklafigurák örző-védő erdőgyűrűje, kiváltképpen a gyepű-őr szerepét betöltő hármas: a galagonya, veresgyűrű som és csipkebogyó. A fák is próbálkoznak - le-letérdelnek a szakadék felső ajakánál. A földtanosok ilyenkor mutatnak egyszer lábuk elé, ahol képződőben van az új szakadék, mely újabb szikla-legényt „nyel majd felszínre", aztán meg lemutatnak a nagy amfiteátrumba, ahol egymás mellett-fölött, egymásra borulva-szorulva „állnak" lábukon a magányos sziklaalakzatok.

 

Lenn vannak tehát „akik" már végigfeküdték a teremtés geológiai méhét - tornyok, óriásujjak, embertorzók és csonkagúlák -, odafenn vannak „azok", akik még nem születtek meg.

 

Vajúdnak most - eső, víz, hó, jég és szél repeszti, mossa a világ felé őket. Felül az agyag, alatta a homokkő, alatta a konglomerátum. Aztán fordul a méh - nyaka szűkül -, és megfordul a homokkő, fejével előrefordul mögötte az agyag... Formálja, simítja az Idő, míg egyszercsak eljön a nagy pillanat: megnyílnak az ég csatornái, erősebben mint valaha, és szűkölve, mint kuporgó farkasszuka szokott, útjára indul a magzat, útjára a vize... Reggelre ott áll a Sárkányok Kertje újabb figurája! Megszületett!

 

Sohasem értettem, vajon miért a báránykáit legeltető leányka és a királyi erdőkerülő szomorú történetén tűnődnek idefenn az emberek. Vagy talán ez a kötelező hangoló-rituálé az idelátogatók számára? A monda, amelynek főrossza az apa, aki annyira felbosszankodik lánya butus szerelme láttán, hogy kővé változtatja egyetlenét és nyáját egyaránt? Mert ugye, a Sárkányok Kertje „sárkányai" valójában... bárányok, legalábbis az alapmonda logikája szerint. A kővé változtatott nyájból nem lehet, ugye, sárkány...És Galgó sem mesebeli király, hanem a galagonya szláv nevének rejtő-regője (glog horvátul, hloh csehül).

 

A gyepű-őr hármas: a galagonya-, veresgyűrű som- és csipkebogyó-kolóniák alatt katartikus a táj; mintha eltemettek volna valakit, akinek végtagjai valahogy előmosattak az ég csatornái és a magzatvizek földszagú közhasznú munkájából. Kiállnak a lábak, karok; óriásira nőttek, amolyan geológiai utó-akromegália uralkodhatott el rajtuk. Nincs itt sem sárkány, sem bárány... Emberekről szól ez a katlan; az Időről, amint körömgombaként aláás mindent, ami és aki időtlenné ütteti magát - önjelölt lovagok módjára.

 

(Mozgókép) A retina, ugye hagyja magát becsapni: mozgókép. Az jut hirtelen eszembe, amikor Zmeu, a harminkét éves alpinista elvitt bennünket, tizenéveseket sziklamászni tanulni. Ketten voltunk: Gál Tibi és én. Mi már megéreztük a csavargás bódító illatát - habár lehet, hogy önmagunk elől menekülve, nagykamasz-mivoltunkat rejtegetve róttuk akkor oly elszántan a vadont (és minden ösvényt, hol erősődhetett bennünk a hit, hogy mi nem egyszerű tizenévesek vagyunk, hanem fiatal, de már magányos - hú, de jól hangzott ez a szószerkezet akkor! - farkasok vagyunk), és Zmeu szerette ezt bennünk. Pontosabban: megszerette-meglátta ezt bennünk. Azzal kezdte a sziklamászó leckét, hogy elemista unokaöccsére bízta a kötélbiztosítás-pepecselést, amelytől az élete függött. Utána felküldte Tibit, hogy biztosítsa őt, amikor mászik. Mutatta a mellhevedert, ülőhurkot, sziklamászó kislétrát...

 

Húsz másodperces kiképzés után Tibi meg is ragadta a kötél karabíner alatti végét, és felkészült a legrosszabbakra, hiszen Zmeu azt mondta, ha valóban zuhanni fog, akkor úgyis mindegy, mert gyenge a sziklaszeg is, a gyerekkéz bogozta kötélvég sem biztat semmi jóval, hát még egy olyan „városi gyerek"-kéz, amelyik most érzi először a mászó, illetve biztosítókötél bevonatának selymét.

 

Zmeu neki is készült az indulásnak - közben odaverte a bokáját, így hát fél lábbal volt kénytelen mászni a magasba. Hogy miért indult neki így, féllábbal, nem tudom. Mindmáig rejtély ez számomra. Szégyellte magát előttünk? Olyan volt mint én, most, negyvenhétévesen? Az volt a legrémísztőbb számára is, mint nekem: hogy meglesik, meglátják, amikor gyenge?

 

Az első peremnél - két méterre a földtől - ledobta magáról a biztosítást, mert hát úgyis féllábbal megy, meg hát Tibi nem tartja feszesen a kötelet, és hát őt viszi a rutin, mert egyszer, tudjátok, éjszaka mászta ki a Békási-szorosban a nem tudom melyik és hányas nehézségi fokozatú sziklamászóutat, stb. Isten tudja, hogyan vettem rá én, aki ugye sohasem féltem a magasban, hogy vegye vissza a biztosítást magára. Mert hát sohasem tudni... Vedd fel, vedd fel a a mellhevedert, ülőhurkot, sziklamászó kislétrát... Vedd fel.

 

Zmeu végül titokzatos mosollyal visszavette, és fergeteges sebességgel kezdett mászni fél lábbal, a létrácskát alig használva. 25-30 méter magasan lehetett már, amikor egyszer csak széttárta a kezét, és repülni kezdett lefelé. Fenséges látvány volt: olyan élmény, hogy túlléptette az embert azon a határvonalon, amikor be akar olvadni a tájba, amikor harmóniát és békét keres. Valami mély, a kollektív tudatalatti mohazöldjéből bizsergett elő a gondolat, mely akkor szépnek, gyönyörűségesnek tűnt: egy ember úgy repül, hogy azt zuhanásként határozza meg a földi lépték. És vagy felettem, vagy mellettem fog „leszállni". Megleshetem az élet és halál egyik mezsgyepillanatát...

 

Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok tompítottak akkor - és jaj, csak most fogom fel, hogy a későbbi félelem-, és önmagam-kísérleteim kezdeményei voltak ezek. Most már meg tudnám fogalmazni, hiszen újraélem az akkor történteket, tehát megszületik ama kettős keret. Azaz: állótükröt tudok már állítani az akkori történetnek. A repülésben megláttam a részrepülést - amit most zuhanásnak látok.

 

A biztosítókötél akkorát rándult, hogy szinte hallottam a szálak egymásbafonódását.

 

Igen: Tibi kifogta Zmeut, aki egy olyan szegbe fogózott, amit már tavaly is gyengének talált, és kijárt a sziklafalból. Hogy mi is történt pontosan, azt csak később tudta elmondani, néhány hónapra rá, amikor újraélte. - Emlékeztem, hogy rossz a szeg és kijár - mesélte. - Vertem is mellé egy másikat. De akkor, amikor megtörtént az... tudjátok ti micsoda, nem tudtam eldönteni, melyik a jó, és melyik a rossz szeg. Ez történt valójában - zárta hermeneutikai színezetű beszámolóját arról, amit most úgy látnék abban a bizonyos állótükörben, hogy: Isten tudja, mi történt, hogy történhetett meg velem ez!.

 

Tíz métert zuhanhatott - talán tizenkettőt. Amikor leért - leengedte virrasztó csendben Tibi, mint egy zsákot -, fehérebb volt az arca, mint a mészkőfal, mely évekig apja-anyja-kedvese volt. - Majdnem - nyögte ki végre.

 

Én nem néztem a szemébe: azt figyeltem, hol szállt volna volna le mellettem - karnyújtásnyira. Galagonya-bokor volt - ikerbokor. Glog...

Azt hiszem akkor éreztem rá először, hogy félni is tanulni kell - és azóta félek. Ez is másképpen látszik a kettős keretű állótükörben: sikerélménynek látszik. Mert ugye nem mindent tud megtanulni az ember.

 

Később persze nevettünk is a dolgon - kaland volt, ugye -, és emlékszem, Zmeu megsimogatott: nagyon tetszett neki, hogy kétségbeesett mozdulatát, amikor kijött a szeg a sziklafalból, és a tehetetlenségi erő hátravetette, repülés-kísérletnek láttam.

 

Nem tudom mi történt később Zmeu-val. Ha találkozok még vele az életben, kifejtem majd:

- Van félelem-kísérlet, van repülés-kísérlet, van menekülés-kísérlet... Nem te, hanem az állótükör dönt a nüanszokról.

 

(Misztérium?) Persze az is mondhatná most az olvasó, hogy mítoszt rombolok. Hogy a Sárkányok Kertjét elveszem az emberektől, és magánattrakcióvá formálom azzal, hogy alattomosan - csak sugallva - megváltoztatom hangulat- és kismítoszkörnyezetét. Nem sárkányok, hanem bárányok... De azok sem valójában, hanem csak emberek. Azt is mondhatnák, hogy rossz irányból, rossz kő-kilátóról meredek a tájra - másképpen látok és főleg másképpen akarok látni. Úgymond: erőltetem a szemem. És hogy rólam szól a kert...

Való igaz, hogy felhívták már a figyelmemet arra, hogy nem a Xantus János által megírt - életre keltett - Sárkányok Kertjét kellett volna először olvasni, hanem a kistáj első geológuskutatójának, Cholnoky Jenőnek a leírását. Mert akkor láttam volna, miért is érdekes valójában ez a katlan (vagy a sajátosan Cholnoky-as kifejezésekkel éljek: suvadás, illetve ennek részei: karéja, homloka; a hepe, hepe-tóval a hupa...)!

 

-Xantus misztériummal töltött meg!- vágtak felém.

 

Lehet, hogy ez így van, de ahhoz viszont nem fér kétség, hogy ez a „kert" nem az időtlenségnek, a nyugalomnak, hanem az állandó változásnak állít önmaga testével emléket. Itt nemcsak arra célzok, amit a földtanosoktól lestem el, azaz hogy állandóan képződnek az újabb sziklaszobrok, hanem arra is, hogy ezek a tornyok-oszlopok - bár kőkeménynek tűnnek -, kétségbeeső gyorsasággal kopnak. Manapság 15 méter a legmagasabb mérhető oszlopfal; a század elején 30 méteres magasságokról is írtak!

 

Sőt, olyan leírásra is felhívták a figyelmemet, miszerint ez a Galgó-csodakert 70-80 méter magas „csúcsokkal" is bírt egykoron, és egy olyan leírásra utaltak, amely tartalmilag Kádár Ferenc Szolnok-Doboka vármegye monográfiája című művében lelhetők fel.

 

(Tájvesztés) Ez utóbbi ugyancsak felkeltette az érdeklődésemet, egyrészt azért, mert Kádár Ferenc monográfiája amolyan bibliája a tájkutatónak, másrészt pedig - és hát valljuk is be közösen -, azért az almásgalgói Sárkánykert mai 15 méteres „csúcsai" és a múlt századi 70-80 méterek között igencsak látványos a „kopás" ... Nézzünk hát végig ezen a leíráson!

 

A kiindulópont - vagy hát stílusosan: a sziklakilátó - rendben is lenne: „a galgói és magyarláposi megyei út mentén. Deéstől 27.6 kilométerre, a nagy-ilondai szolgabirói járásban." Ez így rendben is van, sőt a II. József korabeli marcona osztrák térkép - Theil des comitats Szolnok Interior, und des Kövárer Districts (1773?) - szépen mutatja is a Szamos kanyarulatát, és olyan utak és települések hálózatát, amelyek ma már talán nem is léteznek: Konkolyfalva, Kis-Körtvélyes,Torda-Vilma...

 

A a „galgói út" könnyen követhető a térképen, amint a Szamos egyik mellékfolyójának menténaraszol felfele egy erdős-sziklás „térképfolt" felé. Milyen csodálatos egy ilyen öreg osztrák katonai térkép! Milyen élmény követni ezen a régenvolt utakat, a települések utcáit, sőt házainak vonalát! Mekkora kincs a látó, a tájban megmerülni vágyó és tudó természetjáró számára! Már a nyitása, hajlítása is élmény - foltok itt-ott, ki tudja melyik ágyúállás vagy békekötés emléke... Jozefiniánus térképek! II. József nagy terve: elkészíteni a Monarchia első olyan térképét, amely településszint alatt (utcák, házak, dűlők) ábrázolja a teljes országot... 1763-87... Milyen ereje, súlya, kisugárzása van egy ilyen szépiába vénült térképnek!

 

És most jöjjön a leírás maga, a Kádár Ferenc-féle Szolnok-Doboka vármegye monográfiájából:

 

„...a Bába felé vezető völgyön egy fordulónál égnek meredő sziklák tűnnek az utas szemébe. Ezek látszólag mintegy lehetetlenné teszik a tovább haladást, de a megyei útvonalon hozzá jobban közeledve, páratlan szépségű hegyszoros tárul föl előtte. (...). Mindkét oldalról 70-80 méternyi magas réteges mészszikla fal emelkedik, Balfelől kiálló sziklatömbök között egy-egy cserjés galagonyabokor kapaszkodik a sziklafalakba. A jobbfelől való része meredek, oldalait fa- és kőlecsúsztatók teszik változatosabbakká. Az óriási vizerőokozta réteghajlásokban gyönyörködhetik az utas. (...) A vidéket és szorost tudósok, festők s a természet szépségeit kedvelők gyakran látogatják, s gyönyörrel telten távoznak. Azért szükségesnek tartottuk, hogy bár egy részét képben is bemutassuk."

 

Ez utóbbi sor nem is állít valótlanságot: bárki megnézheti, hogy a saját költségén 1901-1905 között mejelentetett monográfiában ott is van a kép... csakhogy azon nagyon „nemsárkányos" tájrészlet látszik, inkább amolyan szoros-szorító sziklafalak tekintenek vissza a szemlélődőre.

És akkor az emberben felébred a gyanú, és újra előveszi a jozefiniánus térképet: Galgó ott van rajta (Galgo), ez tehát biztos, a Szamos ott van a közelben (Szamos Fl.)- ez is talál; a Szamosba futó folyócska is ott kékellik vékonyan... csakhogy annak a neve nem Almás! Az osztrák térképen a patak neve Vale Babi... Kanyarog kék csíkban a verlassene landstraße, mellett, amely felfele Blenkepojána és Bába felé mutat, lefele pedig a Szamos felé, ahol is az út és a patak egyaránt révbe jut Galgónál.

 

Lassan tisztul a kép. Nem a leírással van tehát gond, amely Galgó mellett 70-80 méternyi magas réteges mészszikla-sorozatot említ, hanem a tájolással. A galagonya-galgós hepés-hupás földrajzi táj megtréfálta ugyanis azt azt, aki ezt az idézetet a Sárkánykert leírásánál használja fel.. A Szamos ugyanis két Galgó nevű település számára nyújt szomszédságot. Az egyik Szamosgalgó, amelybe a Bába patak ömlik - fennebb rajta a bábai szorossal, ahol valóban 70-80 méternyi magas réteges mészszikla-sorozat várja a vándort és a tájjal eltelt piktorokat.

 

A másik Galgó pedig Almásgalgó, jóval odébb, sodrásirányban, annak az Almás pataknak a jobboldalán, amely a közeli Szamosba ömlik Turbucánál. Jelenleg mindkét Galgó Szilágy megyében van, de a monographia-k idejében még külön könyvekbe tartoztak: Szamosgalgóról Kádár Ferenc ír a Szolnok-Doboka vármegye monográfiájában (1901-1905), Almásgalgóról pedig Petri Mór Szilágy vármegye monográfiája (1901-1904) című monumentális művében.

 

Nincs tehát miért neheztelni arra a jószándékú tollforgató-barátunkra, aki, még feljebb csavarandó a Sárkányok Kertje amúgy is jól fénylő aura-lámpájának gombját, hozzácsapta egy másik galgó-galagonyás kistáj attrakcióinak leírását is. Galgó az Galgó - gondolta. A Szamos is Szamos... És talán féltette is egy kicsit a Sárkányok Kertje kopó-kopogató szikláit. Talán védeni szerette volna csak a sziklafigurákat az időromolás sakktábláján. Felhívni a figyelmet arra, hogy a 15 méteres csúcsokra ügyelni kell, mert lám-lám 70-80 méternyiek is voltak.

Valójában ártatlan csúsztatás volt ez a betoldás-megtoldás. Talán még hálásak is lehetünk az eltájolt társunknak azért, mert a jozefiniánus térképek és a „másik" Galgó felé irányította turistalámpánk csóváját. És hát nem is volt nehéz a két Galgót összetéveszteni A 20.század elején ugyanis, amikor a monographia-k íródtak, mindkát település csak Galgó volt.


Ime: a települések, emberek és falvak jönnek mennek, az utak tűnnek-lekopnak a jozefiniánus térképekről, de a kis galagonya-bokrok végigizzanak a történelem sötét útvesztőin. S ha már sztalkeri tájról írtam fennebb, hadd maradjunk otthonosabb peremeken.

 

Hadd legyen fény, izzás, és kettős keret. Sztalkeri tájon ódivatú ülőhurokban, talpig érő mászólétrácskával, Weöres Sándor vers-biztosítással mellünkön. Fakó sziklák tövében galagonya-bozóton...

 

Hadd szögezzük vers-sziklafalra magát a képet. Akárcsak Áprily, aki kétszer írta meg a szarvastörténetét (Az irisorai szarvas; Szarvasok), Weöres Sándor is kétszer éli meg a galagonya varázsát. Kétszer vág végig rajta a galagonyafából faragott varázspálca. Izzik a galagonya...Ki ne ismerné a Galagonya című versét? És nekem mégis, mégis a másik sor, a Budai gyümölcsösből való jutott eszembe: Fakó sziklák tövében galagonya-bozóton...

 

Ez is kismítosz-rombolás?

 

(Esküvés) Almásgalgó északi szomszédja, Tihó, ugyanolyan szlávosan cseng, mint a glog, vagy mint a Borgó csendes mellékfolyója, a Tiha, amelynek partja a Borgó-völgy egyik legészakibb falujának, Borgótihának nyújt otthont. Tiha szlovákul békést, szlovénul csendest jelent, így a Borgó-mellékfolyó, a Tiha - akárcsak a másik, szomszédos folyó, a Beszterce (Bystrica) - szláv eredetre utal. A „másik" Tiha település Kárpátalján található - ez is „csendes-békés" település (Тихий).

 

Ugyanilyen szláv gyökerű az Almás-parti Tihó is - Almásgalgó település-szomszédja -, bár a hagyomány kizáró jellegű honfoglaláskori aurát szeretne látni a település fölött. Ez utóbbi hagyományt Anonymus gestája táplálja, mely mint a mézédes anyatej csurran-csöppen a vidéket járók szájába-szemébe, sőt fülébe is, amikor a meseszerű gesta híres sorait kell idézni, hallani - majd rábólintani. A Gyalu vezér halálával foglalkozó fejezetről van szó, amelyben a dús képzelőerejű névtelen jegyzőnk az írja a Tihóhoz (az Almás völgyéhez) viszonylag közel eső Nagyesküllőről a levert Gyalu-népről: „önként békejobbot nyújtottak, s a helyen, melyet Esküllőnek mondanak, esküvel erősítették meg hűségüket. S attól a naptól kezdve hívták azt a helyet Esküllőnek azért, mert ott esküdtek".

 

Tihó és Nagyesküllő közel esnek tehát egymáshoz - innen a romantikus társítás.

 

A másik forrás, amely Töhötöm - az egyik „hétvezér" - nevét láttatja elrejtve a Tihó helynévben, az éppen nagy nyelvészünk ­- a nyelvújítás vezéralakja - Kazinczy Ferenc, aki Wesselényiékhez indulva Zsibóra,1816-ban áthalad Tihón, és röviden megjegyzi: „Tihó, amint ugyan én mind a név, mind az egykor itt állott vár miatt hiszem, melynek római töredékei a kertet ékesítik, egykor Tihó (Tuhutum) vezérnek birtoka volt. A hely Zsibótól két órányira fekszik..."

 

Kazinczy tehát saját maga is úgy hitte, hogy Tuhutum nyomait véli felfedezni, de nem volt biztos ebben; ha biztos történelmi tényre utalt volna, talán adatokat is közöl, és nem nyomatékosítja hogy: csak hiszem.

 

Ha fellapozzuk az Erdélyi leveleket, amelyek között e tihói leírás is ott van, látni fogjuk, hogy Tihóra Kazinczy egyenesen Nagyesküllőről jön: „Kolozsvárról reggel indulván meg, Esküllőig, hová sötét éjjel értem..."

 

Nincs tehát abban semmi rendkívüli, ha a nagyesküllői „anonymusi" gondolatok Kazinczyt Tihón is foglalkoztatták.

 

Mindezek ellenére a Tihó körüli honfoglaló-misztériumjáték utolsó felvonása még késik, ugyanis a település nevének szláv eredete még nem jelenti azt, hogy az Anonymus által leírtakban szemernyi igazság sincs. Kevésbbé ismert például az a tény hogy voltak-vannak történészek - Csíkszentmihályi Sándor Imre, a kolozsvári Genealógiai Füzetek című családtörténeti folyóirat egykori szerkesztője például - , akik éppen itt Tihón vélik felfedezni az úgynevezett keleti gyepű-vonal (Zsibó-Őrmező-Tihó) egyik szakaszát. A nyelvészek is megoszlanak a szomszédos Nagyesküllő nevének eredete ügyében. Sokáig úgy tartották, hogy Esküllőnek nincs köze semmiféle esküvéshez („Ős-küllő"), de olyan elméletek is kezdenek teret hódítani, mint az úgynevezett bolgár-török eredet-változat, amely igenis az esküvéshez köti a eskü előtagot (eškülüg).

 

Esküvés tehát lehetett Tihón, az Almás-völgyében vagy Nagyesküllőn - de ki esküdött? És kinek? Vagy talán így: eškülüg? Ki ivott esküt?

 

 

 

(Állótükör) Állok most a Sárkánykert peremén, és csodálom magam, hogy hormonrendszerem mennyire sunyít. Bakancsban vagyok, de csak egy apró rossz mozdulat kellene, és vége. Mi van velem, hogy nem félek? Hová kötnek le az emberi félelmek? Hol lakoznak bennünk az időnként kimutatható, félelemmé sűrűsödő szorongások? 

Széttárom a karom, és magamban elrepülök. Többet senki nem fog visszahúzni.Nem hagyom. Repülök magamban, széttárt karokkal. Valahol messze látom Almásgalgó utolsó házait, odébb talán Hídalmás valamelyik templomtornyát. Mintha a váralmási Dezső-várat is látni vélném. 1910-ben a régió széntartalékairól író Hangay Oktáv így kiáltott fel: „jöjjön az Almásvölgyi vasút!"

 

Odébb látni tisztán, hogyan fut az Almás a Szamos karjaiba.

 

Ömlik az Almás a Szamosba, a Szamos hozza Désről a Nagy- és Kis Rokon híreit; a kisebbik haza gondol, Gyalura, ahol még leánysága és suhanckodása külön ágyakban feküdt - s ők ketten (a Hideg s a Meleg) párnájukra gondolnak, s az éjszakára. Arra az éjszakára, amikor megfogantak, akárcsak a Sárkányok Kertje sziklaóriásai - megannyi erdélyi Rapa Nui-lény. Majd megnyíltak az ég csatornái, erősebben mint valaha, és útjára indult a magzat, útjára a vize...

 

Hegyek édes terhe, méhének gyümölcse: vadvizek.

 

Első látásra összevissza folynak, összefolynak, alábuknak, kiterülnek - ember számára alig érthető dolgok ezek. Én repülök, és érteni vélem. Az egymás hálóiba elvesző folyók láncszemei valójában habkönnyű kapcsolatok, áttetsző kötések. Valójában magzatvíz-térképek.

 

Mögöttem hirtelen moccan az erdő - operatőr kollégám óvatoskodik ki a fák közül. Zavartan fordulok felé - vajon látott repülni? -, és jobb ötlet híján megjátszom a nagyokost: - Nemcsak statikus képek kellenének, hanem olyan is, amelyiken ember van - mondom, és invitálom is egy kis „megrendezett" jelenetre a sziklák között.

 

A kolléga legyint: - Van nekem olyan élő képem, hogy leesik majd a tévénéző álla - mondja, majd elértve aggódó tekintetem, ki is mondja azt, amitől félek: lefilmezett, amint repültem.

 

Közel hozta alakom - nyitott könyv voltam percekig. Önmagam-kísérlet. Állótükör.

 

Emberarcú jozefiniánus térkép.

 

Szabó Csaba

aIbpuHJoC390

posted on 2014.08.30.
That's a nicely made answer to a chnagenlilg question

GkPMfgHWB3eL

posted on 2016.08.10.
Great – I should certainly pronounce, impressed with your website. I had no trouble navigating through all the tabs as well as related info ended up being truly simple to do to access. I recently found what I hoped for before you know it in the least. Reasonably unusual. Is likely to appreciate it for those who add forums or anything, web site theme . a tones way for your client to conmcmiuate. Nice task.

v5X8kNDhHN

posted on 2016.08.10.
IMHO you've got the right <a href="http://jnekdtjex.com">anersw!</a>

KJPEq8lIEuA1

posted on 2016.08.11.
I hate my life but at least this makes it beabrale. http://kqbgtvqfqn.com [url=http://vjhkuwkadmb.com]vjhkuwkadmb[/url] [link=http://ounlsgn.com]ounlsgn[/link]

6Tiaw9Mdz4

posted on 2016.08.12.
It's a pleasure to find such <a href="http://zoceffr.com">raiatniltoy</a> in an answer. Welcome to the debate.

Zxiya3SPJDG

posted on 2016.08.14.
Thanks for helping me to see things in a dieefrfnt light. http://xgitawoazt.com [url=http://lswoijjg.com]lswoijjg[/url] [link=http://aixfooazzfq.com]aixfooazzfq[/link]

vvbunbov

posted on 2017.08.22.
1

Hozzászólás elfogadása

* Kötelező kitölteni

« Vissza