Mugur hajszája

Mugur, a lompos szamár látható örömmel fékez le a szamosfalvi híd közelében. Kat-kat-kat… - és már meg is állt a hulladékdeszkából összeboszkonyált szekérféle, amelyen három tízévesforma purdé ül. Hármukon három felé áll a visszahajolt jambósapka; amikor leugranak a kéziszekérből lett utazóalkalmatosságról, még a mozdulatuk is - amint földet érnek - arra vall, hogy testvérek lehetnek. – Mi Mugurra, te Pici után! – adja ki az ukászt az egyik, aki a legnagyobb lehet a pataréti purdétestvérek között. Ketten rá is vetik magukat Mugurra – egyikük elölről öleli át, a másik jól megveti a lábát, és oldalról nyomja a szamarat, nehogy az váratlanul újra nekiinduljon.

Mugur i-ázik egy nagyot – csoda hogy nem süketülnek meg a fiúk ott mellette illetve rajta – és kifeszíti lábait, jelezve: nem kell neki kétszer mondani.

Közben a harmadik is megérkezik barátságosan rugdosva a kifulladt Picit, a fekete korcsot, akinek szinte tort ült pofáján az alkotó természet, a felett búslakodva, hogy miként lehetett egy kutyát így félreteremteni: pisze orr, három láb, ronda pofa… Pici érti a csíziót, tudja hogy miért álltak meg a fiúk, azzal is tisztában van, hogy bizony saját erejéből soha nem ért volna haza Patarétre.

A kisszekérben nagy bádogdoboz – vaskályha lesz majd belőle a Pataréti viskók mellett –így Picinek jól össze kell majd kucorodnia, ha nem akarja megkockáztatni azt, hogy fiúk

- a jótevésből is megárt a sok alapon – visszadobják az útra. Igyekszik is Pici, megtesz minden tőle telhetőt, de a hiányzó mellső lába nélkül nemigen tud megkapaszkodni, így riadtan figyeli a három fiút, hogyan csimpaszkodnak azok utolsó erejüket megfeszítve az időközben hangulatot váltó szurtos szamárba. Mugur mindenáron meg akar indulni – mocskos farka csattan a fiúk fenekén -, Pici meg megpróbál háttal felkapaszkodni. Végre fenn van, ugat is örömében.

Jönnek már  a fiúk is, füstös arcukon csíkot húz a veríték. Ugranak fel menetközben – de jó, hogy csak három lába van Picinek, kevesebb helyet foglal -, megy is a koszos kompánia.

Pici ugat örömében, Mugur ordít irtózatosan az ő meseszerű anyanyelvén, a fiúk meg lóbálják sapkájukat az őket bámuló járda felé.

- Most már sebesen is mehetünk! – kiabálják, és fogóznak fehérré erőltetett kezekkel egymásba. – Pici is itt van!

Mugur vágtatni kezd, bogáncsos, sáros füle lelapul, mind a menekülő nyúlé. A szekérenszótlanná merevednek az utasok. Eltűnt a közönség, nincs kinek szerepelni.Mugur egyre gyorsít, groteszk mozdulatai már-már mesekönyvbe illők.

Amint elzörögnek mellettem, összevillan a szemünk Mugurral. A hajsza megkeződött.

-           

A fiúk szipákolnak: a veríték még ömlik róluk, így kénytelenek el-elkenni a sós verítéket koszos arcukon. Egyre csíkosabbak - lassan fehér-fekete filmkocka az arcuk.

Szabó Csaba