Rohamlépés

Hogyan tovább, AT?                

Amikor létrejött az Audiovizuális Tanács (AT) Bukarestben, szentül p>meg voltam gyôzôdve, hogy egy újabb sóderhivatallal gazdagodott az ország. Utólag kiderült, hogy nemcsak én gondoltam így, hanem maguk a létrehozók is, akik lényegében csak annyit szerettek volna az AT-vel, hogy legyen. Egyrészt azért, mert, ugye, jól hangzik az, ha van egy ilyen elit médiafigyelô intézmény,másrészt azért, mert ezt mindig el lehetett kiabálni a Nyugat-pusztába: látjátok, nekünk is van ilyen.

Nem tudni mi igaz belôle, és mi nem, de az AT azóta lett valódi szakmai tanács, amióta megjelent ott Gáspárik Attila. Az egyik vele készült interjúban ô maga mondta nekem, hogy a tanács bukaresti tagjai is amolyan kirakatintézménynek gondolták ezt, és nagyot néztek, amikor ô kijelentette: dolgozni akar.

 Azt hiszem nem túlzok, ha azt írom, hogy az AT rohamlépésekben indult meg a szürkeségbôl kivezetô kötéllétrán. Dan Diaconescu Omega TV-jének felfüggesztése már az AT érettségi oklevelének számított - ismerjük be: kellett bátorság is hozzá.

 Aztán jöttek az "egyetemi évek" és felnôtté vált az Audiovizuális Tanács. Olyan médiazónákban is kezdik most már éreztetni jelenlétüket, mint a reklámvilág, vagy a rajzfilm-biznisz. Mert hát ki tudja azt Romániában, hogy nem szabad fehér köpenyben fogkrémet reklámozni (mert az orvosi dimenziót ad a klip-nek), és hogy nem szabad gyümölcsöt kifüggeszteni az olyan üdítôkre, amelyek csak elenyészô százalékban tartalmaznak natúr anyagokat? Senki. Legfeljebb azok, akik ezt a törvényt - ímmel ámmal - behozták, és abban reménykedtek, hogy mindenki legyint majd rá. Igy is volt ez, amig az AT le nem csapott rájuk. Gáspárikék azt mondták: ha van erre törvény, azt be kell tartani. (ùgy tudom, már folyik is a csendes készülôdés...)

 Sötét napok várnak az erôszakos rajzfilmeket forgalmazó adókra is, hiszen rövidesen ezekre is felkerül a kiskorúakat védô 12-es, illetve AP-pirospecsét. Egyszóval: nagyon nekiindultak Gáspárikék.

Persze az elején még jól megy minden, tart a slung, segít a szimpátia-hátszél, de vajon mi lesz késôbb, például 4-5 év múlva? Az a helyzet ugyanis, hogy a média-felügyelet kacskaringósjövôbeni útját valójában az egészséges közvéleménynek kellene megszabnia. Mert a nézô tudja valójában, hogy mikor és hogyan csapják be, mikor kap minôségi mûsort, és mikor szecskát. A nézôk kellene eldöntsék azt is, hogy milyen adókat aggasson fel egy-egy kábeltévé músorrácsára, és azt is, hogy mit vegyen le onnan, amennyiben egy adóról kiderül, hogy semmi élményt nem nyújt. 

A kérdésem az: mi értelme lesz a Gáspárikék harcának, ha maga a társadalom nem áll melléjük? Érdemes-e, sôt, szabad-e egy olyan társadalmat félteni a médiaszennytôl, amelynek semmiféle igénye nincsen?

 Valamikor az ifjúsági könyvek hátán is ott volt a felirat: Tíz éven felülieknek ajánljuk. Hol van ez már manapság?

 Habár az is igaz: maguknak az ifjúsági könyveknek, sôt, a régi, igényes polgári világnak is már csak bottal üthetjük a nyomát.

Igy hát: kiváncsian várom, hogyan tovább, Gáspárik ATtila?

Szabó Csaba