Harminckilenc várjobbágyfalu tartozott egykoron a csicsói várhoz, köztük
Felőr, Retteg, Kackó, Hagymás, Baca, Csicsókeresztúr, Alőr, Somkút és
Várkudu. Ez utóbbi még a 20. század elején is őrizte lelke mélyén
katonás múltjának nyomait. A hetvenes évek végén, amikor Beke György
harmadik riportkönyve, a Búvópatakok
vajúdott, az öreg Vajnár bácsi még eképpen tűnődött el a “várjobbágygének”
továbböröklődése terén:
“A kuduiak katonás emberek voltak mindig. A
parancsot szigorúan vették. Úgy tartották, hogy az egyenes embernek a beszéde
is egyenes, nyílt, és a parancsokat tiszta lélekkel teljesíti… Mindig
csodálkoztam, hogy miért olyan hűségesek a parancsokhoz, pedig a szolgaságot
soha nem szerették. Lehet, hogy a hajdani szabad katonaéletben ragadt belénk
a parancs ereje…”.
Hogyan látják vajon ez átöröklődési jelenséget
ma, jónéhány évszázaddal a vár lerombolása, huszonöt évvel
a Búvópatakok megszületése után? A kérdés megválaszolása
szemmel láthatóan kellemes feladatot jelent Várkudu református lelkészének,
Lapohos Attilának.
- A kuduiak mindig is szabad emberek voltak: katonák,
akik a várat szolgálták, azaz várjobbágyok – mondja
fiatal lelkész. -Valószínűleg ekkor jutottak bizonyos földek
birtokába – innen húzódhat a szabadség szeretete, a szabad gondolkodás,
véleménykimondás. Ha a kuduiak igéretet tesznek, azt többnyire meg is
tartják. Ezt nagyon értékeljük náluk. A katonás idők messze vannak, de
ennek emlékét őrzi a falunak a neve is: Várkudu. A kudu szó különben az
ószlávból származik, és kendert jelent, csepűt: valószínűleg a Szamos
partján jó kendertermelő-áztató helyek voltak. Amit nagyon értekelek a
kuduiaknál: ami a szívükön, az a szájukon…Ha fájdalmuk van, kimondják,
ha gondjuk van, kimondják, a véleményüket nem rejtik véka alá, és ez
bizony nem akármilyen dolog egy olyan világban, ahol a szó devalválódik,
a gondolat pedig szavak mögé vonul. Persze, sokszor nagyon kellemetlen ez a
“katonás” szókimondás, de hát a kuduiak ilyenek…
-A Búvópatakok idején Beke György azt írta, hogy
”Várkudu szintén kétnyelvű falu , de nem úgy, mint Retteg vagy Baca.
Vajnár János bácsi égy talélja, hogy a kudui magyarok egy részének az
anyanyelv nem több az egyszeregynél és más elemi tudományoknál. Nem
lelki szál és kötőerő”. Áll ez még?
- Sajnos Vajnár bácsinak igazat kell adnunk most
is. Igaz, a Búvópatakok állítása. Aktualitását mi sem bizonyítja
jobban, mint az, hogy mintegy
fele a családoknak vegyes házasságban él. Az is igaz, hogy a románok –
a tősgyökeres románok –
magyarul is tudnak. Érdekes: mind emellett igen jó a viszony a különböző
etnikumok, felekezetek között. Jó tapasztalni, hogy egy-egy családon belől
mennyi eredet-szín van: románok, magyarok, katolikusok, reformátusok,
ortodoxok… És jól megértik egymást. Persze nem kell általánosítani.
Bizonyos várkudui családok gondot fordítanak az anyanyelv ápolására, mások
kevésbé.
Vegyük először a jó példát. Mivel Bethlenben nincs
középiskola, a diákok egy része a környező városkban tanul, magyar
tagozaton. Kollégiumokba járnak, egyetemet végeznek, stb. Ez a büszkeségünk
– ennek örvendünk. Ott van viszont a rossz példa is: sajnos vannak olyan
családok, akik már az elemiben román tagozatra írják gyermeküket, annak
ellenére, hogy Várkudun van magyar tagozatos elemi. A vegyes családoknál más
a szokás – ha már az anyanyelvnél, mint lelki szálnál és kötőerőként
horgonyoztunk le -: a kicsiket
magyar óvodába adják, így a várkudui óvoda huszas létszámú, ami a környéken
bizony ritkaság… Az elemiben viszont megfordul a helyzet, ugyanis a vegyes
családok gyerekei román osztályba mennek. Érdekes, hogy Beke György
huszonhárom évvel ezelőtt milyen jól ráérzett erre a jelenségre. A Búvópatakok
óta eltelt két évtized ilyen téren tehát semmi változást nem
hozott.ilyen téren… Habár már Beke előtt is felfigyeltek erre a jelenségre:
elődöm, Mózes András egy könyvet írt a múlt század elején a vidékről,
és ebben bizony rámutat erre… Régi “betegség” tehát ez Várkudun.
Vagy talán ez is a katonaélettel járó alkalmazkodások egyik maradványa?
A várjobbágy-gének ily módon is kiütnek?
- Mennyire csökkent az elmúlt két évtizedben Várkudu
magyar lakossága?
- A falunak kb. 700 lakosa van – most már szinte
fele-fele a magyar román arány, de talén még mindig a magyarok vannak többen.
A református gyülekezet 350 lelket, a római-katolikus 60-at, az adventista
pedig mintegy mintegy husz magyar hívet számlál. Azt látjuk, hogy apadunk,
öregedünk… A Búvúpatakok idejében a református gyülekezet száz
lélekkel többet számlált, mint ma… És ha még messzebb tekintünk hátra,
akkor azt látjuk: száz év alatt a gyülekezet egyharmada tűnt el…
- A hagyományokat őrzik még?
-Várkudu közigazgatásilag Bethlen kisvárosához
tartozik – talán ez is hozzájárult ahhoz, hogy a varrottasok, ingek mind
a ládafiába kerültek, Nemigen jár már sernki népviseletben Várkudun, még
ünnepekkor sem. Van néhány család, ahol komoly értékek rejlenek a ládákban.
***
Az öreg Mamához úgy rontunk be ládafiát nézni,
mintha megrögzött néprajzosok lennénk. Szegény veszi is elő a fiókból
a fehér ingeket – mutatja mit varrt fiatal korában, büszkélkedik a fényképpel,
amelyről
kislány mosolyog vissza, legényekkel körülvéve. –
Ilyen voltam én nyolcvan évvel ezelőtt – mondja, és belémkarol a pöttöm
anyóka. – Derék legények állnak mellettem. Hol vannak már azok? “Vínemberek”,
ha meg nem haltak – mondja.
Vidítanám a Mamát, de hát mit mondhatnék neki,
amikor kijelenti, hogy már csak ő jár kudui ruhában, s meghal, az ő
fekete szoknyája is a szekrénybe keről. – Ha kiköltözök ide magukhoz,
Mama – tréfélkozom vele -, talál-e majd nekem valami jó falusi ruhát,
inget, léjbit, miegymást?
A Mama hirtelen kihúzza magát, végigmér és látható
büszkeséggel mondja: ilyen derék ember kellene, mint maga… Csakhát ezek
az ingek nem mennek fel a pocakjára…
***
- Van jövője Várkudunak? Vagy lejár lassan a várjobbágy-múlt
órája?
- Működik az iskola, egyelőre nem fenyegeti veszély
a tagozatot… Az elemiben heten vannak,, elsősök és másodikosok –
harmadik, negyedik nincs. A Búvópatakok idején 25 gyerek volt az iskolában
– hol vannak már azok az idők… A jó jel az a faluban, hogy egyre több
a vállalkozó, egyre több a háziállat. Vannak olyan gazdáink, akik már
nemcsak önmagukat tudják eltartani, de mások számára is munkahelyet
tudnak biztostani. Ez pedig nagy dolog. Az az igazság, hogy Bethlen közelsége
rányomja bélyegét a falura. Bethlen szeretné, ha Várkudu amolyan “háztelepe”
lenne a kisvárosnak. A várkuduiak viszont ezt egyáltalén nem szeretnék.
– Mi kuduiak voltunk, azok is maradunk – mondják. Lehet hogy ez is a
katonás múltban gyökerezik: soha nem szerették, ha szabadságukat korlátozták,
jogaikat kétségbe vonták. És ez a katonás múlt fog segíteni abban is,
hogy megmaradjon ez a közösség. Mert a kuduiak tudják, mit jelent, és
mennyire fontos egy közösség életében ben az összefogás – egymás támogatása.
A várjobbágy géneket nem szabad lebecsülni…
