2002 október 15.
II. évfolyam 8. szám (42)

Őrök


Az Élô Forrás vizeinél
A jó pap Kérôn is holtig tanul

A felújítás alatt álló templomban Szabó Csongor fiatal református lelkész magyarázza, milyen sajátosan magyar - esetenként ôsmagyar - elemeket fog majd viselni a teljesen átalakított templom. Lopva presbitereire nézek: csillogó szemmel nézik energikus papjukat, akirôl a falu fiataljai jó tudják, hogy kitûnôen bánik az íjjal (puzdrájában jónéhány nyílvesszô áll) és a hortobágyi többméter hosszú, iszonyatosan erôsen csattanó marhapásztor-ostorral. - Hobby csak - mondja az egyik kérôi fiatalember magyarázó arckifejezéssel, attól tartva, hogy félreértem Szabó Csongor magyaros életfelfogását itt, az Élô Forrás vizeinél.

- Kérôt mindig kis faluként tartották számon, így van ez most, a harmadik évezred elején is, hiszen mindössze 360-an élnek itt - mondja. - A reformátusok, azaz a magyarok száma 160 körül mozog. Valamikor különálló falu volt, de késôbb - közigazgatásilag - Szamosújvárhoz csatolták. Ennek elônyei de hátrányai is vannak. Lényegében nostohagyermeke vagyunk Szamosújvárnak... A város nem igazán figyel oda a falu életére. Kérô nem egy szamosújvári lakótelep, hanem egy viszonylag elszigetelt, sajátos mezôségi település a város lábainál... Mivel a falunak nincs vezetôje, irányítója, tanácsa, úgy éreztem, az egyháznak aktívabban kell részt venni a közéletben, mint az általában szokás faluhelyeken. Nálunk tehát a presbitérium necsak az egyházi, de a világi életben is fontos szerepet tölt be. Közmunkát például nemcsak a templom újjáépítése érdekében végzünk, hanem a falu utcáinak rendbetétele érdekében is. Külön öröm számomra az, hogy az ilyen munkákba a fiatalok nagy lelkesedéssel kapcsolódnak be. A templomunk felújításához három évvel ezelôtt fogtunk neki, de a gondolat sokkal régebbi, csak nem lehetett gyakorlatba ültetni. Legnagyobb gondunk az volt, hogy a renoválás ideje alatt - ugyanis teljes felújítást sôt átalakítást is terveztünk - nem lesz hol istentiszteletet tartani. Mivel a bibliaórák és ifjúsági találkozók is rendkívül népszerûek mifelénk, ezek szünetelése is komoly gondot okozott volna a közösségnek. A tépelôdés végül akkor szûnt meg, amikor eldöntöttük, hogy elôször felépítünk egy többrendeltetésû gyülekezeti házat, és majd ennek megszületése után fogunk neki a templomátalakításhoz.

- Milyen volt a közösségi élet kilenc évvel ezelôtt, amikor feleségeddel ide érkeztél?

- Hát újra kellett szervezni szinte mindent. Nem voltak ifjúsági találkozók, vallásórák, de nem volt hely sem arra, hogy közösségépítést lehessen végezni. 1996-ban közmunkával, külföldi támogatásokkal kezdtünk neki a gyülekezeti ház felépítéséhez. Egy év alatt el is készültünk. Amikor nevet kellett adni, a gyülekezet az Élô Forrást javasolta, jelezve, hogy itt Kérôben a magyarság nem akar kihalni. Ne feledjük, szórványgyülekezetrôl van szó... Körülöttünk a falvakban már eltûnt a magyar illetve református elem: Ormányban senki nincs már, Némában négyen maradtak. A templomok összedôlnek... Ez – úgy látszik - figyelmeztetô jel volt a kérôiknek, hogy vigyázzanak, nehogy ôk is erre a sorsra jussanak. Ezért lett hát a gyülekezeti ház neve az Élô Forrás, amely Jézus Krisztusra utal, és egyben az életet, a jövôt, a megkapaszkodást is jelképezi.

- Ilyen nagyméretûre terveztétek?

- Nem. Elôször csak akkorát akartunk, hogy a kátéórákat is megtarthassuk benne. Aztán mindig "hozzáterveztünk"... Négy évvel ezelôtt óvoda is létesült az Élô Forrásban. Érdekessége: nemcsak a magyar gyerekek járnak ebbe az állami óvodába, hanem románok is. Együtt játszanak, együtt tanulnak magyarul, románul. Késôbb beindult a fiatalok számára a számítógép-kör, az angol nyelv-tanfolyam... A református vallásórákra is nagyon sok román gyerek jár. Azt hiszem szeretik az Élô Forrást. Megtanulnak magyarul... Lassan ezek az ortodox gyerekek is tagjaivá válnak a kérôi református gyülekezetnek.

- Szórványmissziós egyházközségrôl lévén szó elkerülhetetlen a kérdés: milyen arányban fogy a magyarság Kérôben?

- Nem fogy egyáltalán... Igaz, hogy szórványmissziós egyházközség Kérô, de ennek dacára nem jellemzô rá a lassú apadás. Karácsonykor, amikor a gyerekeket megajándékozzuk, ötven csomagot készítünk. Gondolom ez a szám önmagáért beszél. Húsz fôs aktív ifjúsági csoportunk van, és ha ezt a számot a 160 fôs gyülekezethez viszonyítjuk, akkor tisztán látszik, hogy Kérô élni akart, élni tudott, és - megtartatott.

A "mostohaanya": Szamosújvár felé kanyarodó országút-toroknál óvatosan érdeklôdünk, hogy merre van az egyház földje, ami körül már évek óta vita van, ugyanis a rendôr minden évben arrébb üti cölöpeit. Öreg kérôi világosít fel az "esetrôl". - Egyszer csak látom, hogy jön a Csongorka a gyülekezettel, réámennek a földekre, és nem mozdulnak onnan... A rendôr meg sem mert mukkanni, amikor látta a reformátusokat - mondja az öreg, és szemöldökét felhúzva megbiccenti kalapját. - A mi papunk már ilyen: nem ijed meg semmitôl... Van neki ostora is, látták? - elegyedne szóba velünk. - Azzal vonultak végig a fiatalok szilveszterkor a falun. Volt aztán zsivaj, bolondozás - bólogat sokatmondóan. - Ha látná, hogy szeretik az ortodox gyerekek... Adjon neki is, családjának is a Jóisten egészséget!

Szabó Csaba Vissza