|
|
Fakultatív
Ĺldd meg Uram a magyar ifjúság nyilait!
Százával tódultak a fiatalok Kérôbe
Az idén a Szamosújvár melletti magyarlakta szórványfalucska, Kérô
adott otthont a dési református egyházmegye hagyományos ifjúsági
találkozójának. A háromnapos rendezvényre több mint háromszáz, zömében szórványtelepülésekrôl származó fiatal zarándokolt el.
|
Pénteken, július 26-án még mélységes aggodalom tükrözôdött a fiatal református
lelkész, Szabó Csongor arcán, amikor az ég felé tekintett, és meglátta
a gomolygó szürke esôfelhôtengert, de délutánra, amikor feltüntek az
elsô hátizsákos fiatalok az Élô Forrás Gyülekezeti Ház elôtt,
megnyugodott, hogy nem fogja elmosni az esô a régió legnagyobb magyar
jellegű ifjúsági rendezvényét. A sátrat verô illetve a falubelieknél
és a gyülekezeti házban elszállásolt fiatalok jókedvét a végsôkig
|
|
felfokozta a szucsági Randevú Színjátszókör vidám elôadása majd az
esti érkezési buli, így amikor szombat reggel Gudor Lajos esperes
belefogott ötletes, a labdarúgó világbajnokság és a kérôi találkozó
alkalmával kibocsátott trikók feliratainak, színeinek összehasonlítása
mentén kidolgozott beszédéhez, a hátsó sorokban le-lepilledt egy-egy
szôke leányfej, vagy divatfrizurás legénykobak.
|
|
A háromszáznál is több fiatalt végül az akol-sorshúzás perdítette ki a
jókedv legszélsô eletronhéjaira: Szabó Csongor lelkész ugyanis
sorshúzás alapján jelölte ki, az ún. munkacsoportokat - aklokat. Volt
aki rajzkörbe került, volt aki a bôrdíszműves ékszerek elkészítését
gyakorolhatta, volt aki Dimény Ĺron színművész kezébe került, és a
spontán szinészi megnyilvánulásokat tanulhatta meg. Ez utóbbinak rövid
ideig "diákja" volt Bányai Csaba esperes-helyettes is. Az agresszív
|
|
|
megnyilvánulások tükreit állítgatva Szabó Csongor lelkész a támadó
hímgorilla szerepét kellett elvállalja, erre pedig az esperes-
helyettes a dühöngô bagoly huhogásával válaszolt. A Szabadság
kérdésére, hogy milyen alkalmakkor tudja vajon majd kamatoztatni az
itt "tanultakat", az esperes-helyettes elmondta: a grimaszok,
agresszív jelenetek tanulmányozása minden olyan ember számára hasznos,
aki nagy közösségekben dolgozik.
|
|
Rendkívüli érdeklôdés övezte a néptáncoktatási, a lovaglási és
íjászati "aklok" tevékenységeit is. Az utóbbi népszerűsége oly nagy
volt, hogy más körökbôl "átszökdöstek" ide. A Magyarországról érkezett
íjászok biztos kézzel ajzották fel tanítványaik íjait, és végtelen
türelemmel ismételgették, hogyan áll a három ujjbegy a húron, hogyan
szorítja össze a mutató és a középsô ujj a nyílvesszô tövét, hogyan
kell a fül magasságáig feszíteni a húrt, hogyan kell célozni, majd
|
|
kiengedni a nyílvesszôt. Az egyik Beszterce-Naszód megyei fiatal meg is
jegyezte: ezentúl nem azt kell mondani, hogy ments meg Uram minket a
magyarok nyilaitól, hanem azt: álld meg Uram a magyar ifjúság nyilait,
hogy célba érjenek.
|
A gyakorlatozó fiatalok nagy derültségére a Kolozsvári Televízió Limes
címes rovatának vezetôje beöltöztette magát ôsmagyar ruhába, és
tatárkucsmában, kaftánban díszelegve - és a kettôs magyar öv
szorításában - izgalmában kilôtte a céltábla kellôs közepét.
A háromnapos ifjúsági találkozó rendkívül jó hangulatban folytatódott
szombat este és vasárnap délelôtt, és ez érthetô is, hiszen késôbb
már maguk a fiatal református lelkészek is beálltak a modern egyházi
dalokat, Republic-, Edda-, Fonográf-slágereket elôadó együttesekbe.
Szabó Csaba
|
|
|