Fakultatív

Pénteken, július 26-án még mélységes aggodalom tükrözôdött a fiatal református lelkész, Szabó Csongor arcán, amikor az ég felé tekintett, és meglátta a gomolygó szürke esôfelhôtengert, de délutánra, amikor feltüntek az elsô hátizsákos fiatalok az Élô Forrás Gyülekezeti Ház elôtt, megnyugodott, hogy nem fogja elmosni az esô a régió legnagyobb magyar jellegû ifjúsági rendezvényét. A sátrat verô illetve a falubelieknél és a gyülekezeti házban elszállásolt fiatalok jókedvét a végsôkig

felfokozta a szucsági Randevú Színjátszókör vidám elôadása majd az esti érkezési buli, így amikor szombat reggel Gudor Lajos esperes belefogott ötletes, a labdarúgó világbajnokság és a kérôi találkozó alkalmával kibocsátott trikók feliratainak, színeinek összehasonlítása mentén kidolgozott beszédéhez, a hátsó sorokban le-lepilledt egy-egy szôke leányfej, vagy divatfrizurás legénykobak.

A háromszáznál is több fiatalt végül az akol-sorshúzás perdítette ki a jókedv legszélsô eletronhéjaira: Szabó Csongor lelkész ugyanis sorshúzás alapján jelölte ki, az ún. munkacsoportokat - aklokat. Volt aki rajzkörbe került, volt aki a bôrdíszmûves ékszerek elkészítését gyakorolhatta, volt aki Dimény Åron színmûvész kezébe került, és a spontán szinészi megnyilvánulásokat tanulhatta meg. Ez utóbbinak rövid ideig "diákja" volt Bányai Csaba esperes-helyettes is. Az agresszív

megnyilvánulások tükreit állítgatva Szabó Csongor lelkész a támadó hímgorilla szerepét kellett elvállalja, erre pedig az esperes- helyettes a dühöngô bagoly huhogásával válaszolt. A Szabadság kérdésére, hogy milyen alkalmakkor tudja vajon majd kamatoztatni az itt "tanultakat", az esperes-helyettes elmondta: a grimaszok, agresszív jelenetek tanulmányozása minden olyan ember számára hasznos, aki nagy közösségekben dolgozik.

Rendkívüli érdeklôdés övezte a néptáncoktatási, a lovaglási és íjászati "aklok" tevékenységeit is. Az utóbbi népszerûsége oly nagy volt, hogy más körökbôl "átszökdöstek" ide. A Magyarországról érkezett íjászok biztos kézzel ajzották fel tanítványaik íjait, és végtelen türelemmel ismételgették, hogyan áll a három ujjbegy a húron, hogyan szorítja össze a mutató és a középsô ujj a nyílvesszô tövét, hogyan kell a fül magasságáig feszíteni a húrt, hogyan kell célozni, majd

kiengedni a nyílvesszôt. Az egyik Beszterce-Naszód megyei fiatal meg is jegyezte: ezentúl nem azt kell mondani, hogy ments meg Uram minket a magyarok nyilaitól, hanem azt: álld meg Uram a magyar ifjúság nyilait, hogy célba érjenek.